Project Description

Plasztikai sebészet – Hajplasztika

A plasztikai sebészet, ezzel együtt a hajplasztika egyre népszerűbb és elfogadottabb a világon. Manapság már nem igazán találunk olyan testrészt, amelyet ne lehetne valahogy csinosítani.

Mire való a plasztikai műtét?

A plasztikáztatással testünk kinézetén tudunk változtatni, ez főleg esztétikai jelentőséggel bír, de ennél jóval több van mögötte.

Plasztikáztatni nem csak a hiú emberek szoktak, akik elégedetlenek magukkal, hanem azok is, akiknek komoly okuk van az esztétikai beavatkozásokra.

Ilyenek például azok a balesetben szerzett sérülések, melyek maradandó és látványos nyomot hagytak és életünk végéig viselnünk kéne őket. Nagyon sok sérült veterán katona, égési sérült vesz részt plasztikai beavatkozásokon, de az is általános, ha a nők szülés után fekszenek a műtőasztalra, hogy a megnyúlt, megereszkedett bőrüket feszesítsék.

Milyen plasztikai műtétek vannak?

Több módon is csoportosíthatjuk őket, hiszen létezik egészségügyi és esztétikai célú, nőknek, vagy férfiaknak szóló, de akár államilag finanszírozott, illetve TB támogatásban nem részesülő beavatkozás is.

Egészségügyi plasztikai műtét:

Több esetben szükség van egészségügyi célú beavatkozásra. Ezek nem elsősorban az esztétikumot szolgálják, hanem a későbbi nagyobb betegségek elkerülését. Ide tartozik a nők számára nyújtott mellkisebbítés, hogy a nagyobb méretű és súlyú keblek ne terheljék a gerincet, de mondhatjuk az extrém módon megereszkedett hasi bőr (úgynevezett kötényhas) korrekcióját is, amely a tisztálkodást nehezíti meg, ezáltal fertőzésveszélynek van kitéve a beteg.

Esztétikai jellegű beavatkozás:

Az apróbb fülkorrekcióktól elkezdve, az ajakfeltöltésen át, a nagyobb beavatkozást igénylő plasztikai műtétek tartoznak ide, melyek kizárólag a páciens megjelenését hivatottak javítani.

Az egészségügyi jellegű beavatkozásokkal szemben ezek a műtétek nem tartoznak a TB által finanszírozott, vagy támogatott műtétek közé.

Férfi, vagy női beavatkozások:

A külső nemi jegyeket érintő beavatkozások tartoznak ide. Mindkét fél számára gyakoriak az intimműtétek, illetve a nőknél az arcot és melleket érintő beavatkozás a leggyakoribb, addig a férfiaknál a hajplasztika vezeti a sort.

Hajplasztika

A hajplasztika, hajbeültetés a férfiakra jellemző főleg. Ennek biológiai okai vannak, ugyanis a nők haja ritkábban hullik, mint a férfiaké és jellemzően nem természetes úton, hormonális okok miatt, hanem egy betegség kísérőtüneteként.

Ezzel szemben a férfiak haja természetes módon, az úgynevezett DHT-hormon miatt ritkul felnőtt korukban, mely egy természetes folyamat.

Amíg a nőknél a DHT hormon (dihidro-tesztoszteron) csak ritkán okoz hajhullást, a férfiaknál annál gyakrabban. A férfiak hajhullását tehát egy hormon okozza, ami ellen nem tudunk mit tenni. Ideig-óráig valamelyik drága szer talán segíthet, de egy sampon, vagy tabletta nem igazán ideális fegyver a hormonok hatása ellen hosszútávon.

Ugyan van olyan gyógyszer, mely blokkolja a DHT-hormon hatását, azonban a hormonjainkon változtatni nem jó ötlet, hiszen igen bonyolult rendszerről van szó, tehát ha ezt megbolygatjuk, akkor többet vesztenénk, mint nyernénk vele (ráadásul a hatása sem teljesen kiszámítható).

Azonban a hajplasztika lehetővé teszi, hogy a kopaszodó férfiaknak egységesen segítséget nyújtson. Ez pedig azért lehetséges, mert a DHT-hormon csak a halántékon és fejtetőn lévő hajhagymákra van hatással, az oldalt és hátul (tarkótájon) lévő hajhagymákra nincs.

Ennek köszönhető az az egységes “patkóalakú” kopaszodás, ahol a hajunk csak felül és a homloktájon hullik ki. Érdekesség és magyarázatot azóta sem sikerült megtudnia a kutatóknak, de a hajplasztikát az teszi lehetővé, hogy ha ebből a patkóalakból ültetünk át hajszálakat a kopasz felületre, azokra már nem hat a DHT-hormon, ennek köszönhetően tehát az véglegesen ott marad.

A szakmaiság kedvéért jegyezzük meg, hogy nem a hajszálak kerülnek átültetésre, hanem a graftok. A graftok kis szövettokok, amelyek a hajhagymákat tárolják. Tehát egy-egy graftból általában 2-3 hajszál nő ki (kivételes esetekben ennél több is lehet). A klinikák viszont azért a hajszálakra határoznak meg árat és nem a graftokra, mert 1000 graft valakinek 1800, valakinek pedig 3500 hajszálat jelentene, a sűrűség szempontjából ez hatalmas különbség. Hajszállal viszont egységesen könnyű kalkulálni.

A hajplasztika során hány graft kell a kopaszodás eltüntetésére?

hajplasztika

Természetesen ez a leggyakoribb és legfontosabb kérdés. Hiszen a szükséges graft mennyisége nem csak a hajbeültetés árát határozza meg, hanem azt is, hogy egyáltalán végrehajtható-e a beavatkozás.

A páciensek 90%-a elegendő grafttal rendelkezik az úgynevezett donorterületen, hogy a kopaszodását lehessen kezelni, ugyanakkor van akinek olyan kiterjedt a kopaszodása, hogy a hajplasztika már nem nyújt számára megoldást.

Mennyi hajat lehet maximálisan átültetni?

Hogy mennyi hajat tudunk átültetni, az egyénenként eltérő és csak egy gyakorlott orvos tudja megállapítani. Ez nem csupán a hajmennyiségünktől függ, hanem annak állapotától is.

Azonban általánosságban elmondható, hogy 6-8000 graft (follikuláris egység) ültethető át, amely 10-18.000 hajszálat jelent.

Természetesen ennyi hajszál átültetése nem egy nap alatt történik (egy nap átlagosan 3000-3500 hajszál ültethető át). Kiterjedt kopaszságnál tehát vagy több napos, vagy 6-9 hónapos különbséggel megismételt műtétsorozattal is számolhatunk.

6000 grafttal, amely 10-14.000 hajszálat jelent, már egy igen látványos, kiterjedt kopaszságot is jól le lehet fedni. Ez a Norwood skálán a IV-V típusú kopaszság megszüntetését jelenti.

hajplasztika

Milyen technológiával dolgozik a hajplasztika?

A legelterjedtebb és legjobb teljesítményt a FUE technológiával lehet elérni. Itt egy vékony tűvel nyerik ki a graftokat a műtét első részében, melyeket egy tápanyagdús anyagba helyeznek, a műtét második felében pedig ezeket a kinyert graftokat illesztik a kopasz területbe.

hajplasztika

A donorterületen nem szabad túl sok hajszálat kivenni (a fent írt mértéknél semmiképpen sem többet), mert ilyenkor a donorterület nem marad homogén sűrűségű.

A FUT technológia már némileg idejétmúlt. Ez egy igen agresszív beavatkozás és sok esetben nem is mutat túl szép eredményt.

A FUT technológia során egy csíkot metszenek ki a hajas fejbőrből és onnan nyerik ki a hajszálakat. Ezzel azonban több gond is akad.

  • kevesebb hajszál nyerhető ki, mint a FUE technológiával (2000-3000 graft)
  • a bőrcsík kivétele után a fejbőrt össze kell varrni, amely több esetben nyomot hagy maga után.

Ma már a modern hajplasztika klinikák FUE eljárást alkalmaznak.

A SHE hajbeültetési módszer is népszerű. Noha elvben megegyezik a FUE technológiával, annál némileg komplikáltabb.

Itt nem teljes graftokat szednek ki, hanem megbontják azt és hajhagymákat szednek ki. Ennek az az előnye, hogy nem kell tartani a donorterület megritkításától. A hátránya pedig, hogy lassabb a munkavégzés (tehát drágább is lesz), mert egységnyi idő alatt kevesebb hajszálat lehet kiszedni. Továbbá (ami nagyobb hátrány) az így kiszedett hajhagymák könnyen megsérülnek, ezért nem hogy a donorterületen és a kopasz területen is jut a hajból, hanem elképzelhető, hogy a sérülés miatt elveszítünk egy értékes graftot.

A SHE technológia arra nyújtana megoldást, hogy ne legyen “molyrágta” a donorterület. Ez bizonyos országokban tényleg szempont lehet, hiszen vannak országok, ahol a hajplasztikát nem orvosok végzik, azonban Magyarországon kizárólag képzett orvos végezhet hajbeültetést, aki nem egy gyorstalpalón lett plasztikai sebész.

A FUE technológiával pedig megfelelő eszközök és megfelelően képzett orvossal tökéletesen homogén és természetes hatást érhetünk el.

Ez azt jelenti, hogy

  • az adóhelyen nem lesz látható a graftok kivétele
  • a korábbi kopasz területen tökéletesen természetes hatást kapunk, nem lesz “parókarszerű” a beültetett haj
  • nem kerül feleslegesen többe a FUE technológiával kinyert hajszál
  • teljes biztonságban vannak a graftok, nem sérülhetnek meg
hajplasztika

Sőt, a FUE technológia annyira bevált, hogy továbbfejlesztésre is került. Ennek köszönhetően a FUE 2 technológia jött létre, amely abban különbözik a sima FUE technológiától, hogy jóval vékonyabb tűt használ, ezáltal kevésbé fogjuk érezni a beavatkozást (amely egyébként is érzéstelenítésben zajlik), továbbá segíti a gyors beépülését a graftoknak, mert kisebb sebet ejt a fejbőrön.

Honnan tudhatom meg pontosan, hogy mennyi hajszálra van szükségem a hajplasztika során?

A neten találhatunk többféle kalkulátort, amelyek így-úgy, de a Norwood skálán alapszanak. Azonban ezek nagyon becsapósak lehetnek, mert a Norwood csak egy hozzávetőleges értéket ad, azonban a szükséges hajmennyiség a hajunktól is függ (színe, vastagsága, állaga).

Ezért a pontos számokhoz és pontos kalkulációhoz mindenképpen forduljunk szakemberhez. Menjünk el hajbeültetés előtt konzultációra, ahol egy tapasztalt orvos fog foglalkozni velünk (fontos, hogy mindenképpen orvos végezze a konzultációt és a hajvizsgálatot, hiszen csak így kaphatunk megfelelő információt).

Önt is érdekli a hajplasztika? Vegyen részt ingyenes orvosi konzultációnkon!

Jelentkezek a konzultációra!