Erős hajhullását nézi a nő, amit a hajkefe bizonyít.

Talán nem is hinnénk, de amikor naponta 40-80 hajszál kihullik a hajunkból, az még teljesen természetes és nem szabad tőle megijedni.

Rövidebb haj esetén ezt a mennyiséget egyáltalán nem vesszük észre, mert kihullik az utcán, a járműveken, bárhol. Ha viszont hosszabb a hajunk, akkor már találhatunk hajszálakat bárhol, ugyanis a hosszabb haj megtartja a hajszálakat, nem tud olyan egyszerűen kihullani, ezért tűnik úgy, hogy hullik. Sok nő megijed, amikor azt látja, hogy a fésűben több hajszál van, amikor fésülködik, vagy sok hajszálat talál a padlón, a fürdőszobában, akárhol.

A hajszál életeA haj növekedésének fázisai.

Hajunknak meghatározott életciklusai vannak, ún. anagén, növekedési fázisban a haj a hajhagymákból kapott tápanyagokból fejlődik, és naponta körülbelül 0,35 mm-t nő. Férfiaknál az anagén fázis általában 2-4 év, nőknél 4-6 évig tart. Ebben a szakaszban van hajunk 80%-a. Ezt a szakaszt követi a katagén, azaz átmeneti fázis, ami csak 1-2 hétig tart, ilyenkor a megszűnik a hajhagyma tápanyagellátása, a levált hajszál kifelé tolódik a hajtüszőben. Az utolsó fázis a telogén, vagyis nyugalmi fázis, ilyenkor a szőrtüsző már nem funkcionál. Ennek a szakasznak a végén hullik ki a haj, mivel az újonnan képződő hajszál már arra vár, hogy kinőhessen.

Mit nevezünk erős hajhullásnak?

Ha hajunkból 40-80 hajszálnál jóval több hullik ki, vagy tartósan, hosszú ideig áll fenn a hajhullás, erős hajhullásról beszélünk és feltétlenül utána kell járnunk, ki kell vizsgáltatnunk, mik lehetnek az erős hajhullás okai, mert csak akkor tudjuk eredményesen kezelni, ha meg tudjuk állapítani, mi okozza. Ebben az esetben szakorvos felkeresésére is szükség van. Mivel hajunk nagyon sűrű, ezért sok esetben már csak akkor vesszük észre, hogy erős hajhullásunk van, amikor kb. 30 %-a már kihullott a hajunknak.

A hajszalhijan.hu referenciaképei. Ha eddig hezitált hajbeültetésével kapcsolatban, ragadja meg ezt a lehetőséget, hiszen az eredmények magukért beszélnek!

A hajszalhijan.hu referenciaképei. Ha eddig hezitált hajbeültetésével kapcsolatban, ragadja meg ezt a lehetőséget, hiszen az eredmények magukért beszélnek!

Mik lehetnek az erős hajhullás okai?

Erős hajhullás esetén két fő csoportot különböztetünk meg, a visszafordítható hajhullást és a végleges hajvesztést. A leggyakoribb okok megkereséséhez szakorvos segítsége szükséges, de nézzük meg, mik lehetnek azok a helyzetek, amik kiválthatják az erős hajhullást.

Az erős hajhullás okai közt legtöbbször a stressz szerepel 

Rengeteg dolog lehet, amitől stresszelünk, akár a munka, a család, az egészségünk vagy az anyagi problémák is előidézhetik. Nehezebb felismerni, hogy egy ilyen stresszes időszak miatt keletkezett az erős hajhullásunk akkor, ha már túl vagyunk az adott időszakon, mert az erős hajhullás sokszor hónapokkal később jelentkezik, a hajunk életciklusai miatt. 

Akár lelki trauma, akár a rohanó életmódunkból fakadó rendszeres és folyamatos stressz, tehát érzelmi és fizikai stressz az erős hajhullás oka, ilyenkor ugyanis fokozódik a szervezetben a 3 stresszhormon, a kortizol az adrenalin és a noradrenalin termelődése, amelyek miatt a szív gyorsabban ver, a vérnyomás megemelkedik és az izmok megfeszülnek. Ezek aztán hatással vannak a bőr ereire, amik összehúzódnak, emiatt romlani kezd a hajhagymák tápanyag- és oxigénellátása, ami aztán végül a hajhullás kialakulásához vezet.

Ha erős hajhullás oka a stressz, a legjobb, amit tehetünk, hogy felismerjük hogyan kerültünk a stresszes helyzetbe és megpróbáljuk megszüntetni az okát. Persze ezt sokszor könnyebb mondani, mint megtenni, van, amikor nem tudjuk kiiktatni az életünkből a stresszt. 

Mi az alopecia areate más néven foltos hajhullás?

alopecia areate más néven foltos hajhullás

A folyamatos idegeskedés és túlterheltség hatására kialakulhat egy még súlyosabb erős hajhullás, az immunbetegség-szerű alopecia aerata. Ezt a típusú hajhullást foltos hajhullásnak is nevezik, az “areata” szó jelentése: foltokban, kör alakban megjelenő, az alopecia pedig hajvesztést jelent. 

A foltokban megjelenő erős hajhullás okaira még nem találta meg az orvostudomány a pontos választ, annyit tudunk jelenlegi ismereteink szerint, hogy egy autoimmun betegségről van szó, a szervezet immunrendszere kártevőnek érzékeli a hajtüszőket, és megtámadja azokat. 

Gyógyszerek szedése is szerepelhet az erős hajhullás okai között?

Igen, vannak bizonyos gyógyszerek, amik okozhatnak hajhullást, akár erős hajhullást is. Ezek a gyógyszerek azok, amiknél figyeljünk rá, hogy milyen hatással van ránk, illetve amikor kivizsgáltatjuk az erős hajhullásunk okait, figyelmeztessük a szakorvost, ha az alábbi gyógyszerek közül szedünk valamit: 

  • az antidepresszánsok
  • gyulladásgátló szerek (szteroid és nem szteroid)
  • antibiotikumok
  • koleszterincsökkentők
  • pajzsmirigyhormont gátló szerek
  • véralvadásgátló szerek
  • szívgyógyszerek
  • anabolikus szteroidok
  • citosztatikus gyógyszerek (sejtmérgek)
  • savtermelést gátlók 
  • fájdalomcsillapítók
  • fogyókúrás gyógyszerek
  • fogamzásgátló tabletta (férfi hormon tartalmú)

Természetesen nem minden gyógyszer okoz erős hajhullást, ezért érdemes – szakorvossal egyeztetve –  egy másik gyógyszert is kipróbálni, mielőtt úgy döntünk, felhagyunk a tabletta szedésével. 

Különböző típusú hajhullások vannak, ezek közül az erős hajhullás típusok a következők: 

  • Diffúz hajhullás

Diffúz hajhulláskor a haj egyenletesen hullik az egész fejbőrről és nincsenek körülhatárolható, hajhiányos területek. A diffúz hajhullás nem egyenlő a foltos hajhullással, ebben az esetben sokszor az erős hajhullás mellett el is vékonyodnak a hajszálak, de a hajhullásnak ez a formája nem vezet teljes kopaszodáshoz. 

Mik a diffúz hajhullás okai?

A diffúz hajhullás lehet gyengébb, vagy erősebb. Az erős hajhullás okai sokfélék lehetnek, betegség és akár helytelen életmód is szerepet játszhat a kialakulásában. 

Diffúz hajhullás okai közt szerepelhet még: 

  • dohányzás
  • erős UV sugárzásnak sokáig kitett fejbőr
  • anyagcserezavarok
  • gyulladásos állapotok
  • vérszegénység

Ezeken kívül még különböző betegségek lehetnek az erős hajhullás okai:

  • a pajzsmirigyműködés zavara 
  • cukorbetegség
  • fertőzések, pl. súlyos tüdőgyulladás
  • krónikus, gyulladásos betegségek, pl. Crohn betegég
  • a fejbőr gyulladásával járó betegségek, mint a pikkelysömör vagy a seborrhea
  • különböző daganatos betegségek
  • SLE (szisztémás lupus erythematosus)
  • vérszegénység
  • májbetegség
  • bulimia és anorexia

Lehetnek még az erős hajhullás okai külső körülmények is, például: stressz, vagy műtét.

Aktuális akció a hajszalhijan.hu jóvoltából! Ha eddig hezitált hajbeültetésével kapcsolatban, ragadja meg ezt a lehetőséget!

Aktuális akció a hajszalhijan.hu jóvoltából! Ha eddig hezitált hajbeültetésével kapcsolatban, ragadja meg ezt a lehetőséget!

  • Hegesedő hajhullás

A hegesedő hajhullás más néven scarring alopecia esetében általában a hajhullás maradandó kopaszodáshoz vezet. Ilyenkor a fejbőr kisebesedik, a felületen megritkul a haj és kialakulnak a hajhiányos területek. A gyulladásos fejbőrnél hegesedéssel gyógyul a bőr, ez esetben a hajhullás visszafordíthatatlan, gyógyítása nem megoldható, mivel a hajhagymákat elpusztítja. Ebben az esetben egyetlen megoldás létezik, a hajbeültetés, ami végleges megoldást nyújt. 

Mik a hegesedő hajhullás okai? 

Hegesedő hajhullás esetében az erős hajhullás okai lehetnek

  • autoimmun betegségek,
  • a fejbőr gombás, vírusos, bakteriális megbetegedése, 
  • hajtépés
  • szőrtüszőgyulladás,
  • kémiai, fizikai trauma (égés, vegyszer okozta marás, horzsolás, fagyás, koponya és agyműtétek)
  • nyomás (sapka, kalap tartós viselése)

Végül a főként férfiakat érintő erős hajhullás típus, az androgén típusú hajhullás, amit neveznek hormonális, vagy genetikai hajhullásnak is. 

Mi az oka a hormonális hajhullásnak?

Ha androgén (férfias) típusú hajhullásról van szó, az erős hajhullás oka az, hogy a  tesztoszeron nevű hormon az 5 alfa-reduktáz enzim hatására átalakul 5 alfa-dihidrotesztoszteronná (DHT), ez pedig serkenti a faggyúmirigyek működését. Nem csak a faggyúmirigyek működése gyorsul fel, hanem a haj növekedési ciklusa is, emiatt lerövidül az aktív növekedési fázis és a hajtüszők kimerülnek. A hajhagymák tulajdonképpen egyre kisebbek lesznek a DHT hatására, ez okozza a rövidebb és vékonyabb hajszálakat.

A férfiak kopaszodásának legfőbb okaként a genetikát szokták okolni, ami örökletességet jelent, ilyenkor játszódik le a fentebb leírt jelenség, vagyis a hajhullás oka a DHT hormon túlműködése, megnő a  szervezetben a DHT hormon szintje, ami végül hajhulláshoz vezethet. 

Mi lehet a megoldás, ha az erős hajhullásunk visszafordíthatatlan?

Ha a hajhullásunk nem visszafordítható, az egyetlen tartós és életre szóló megoldást a hajbeültetés jelenti, amikor is a saját, még meglévő hajunkból ültet át a szakorvos hajszálakat a kopasz területre. Bővebben is olvashat a hajbeültetés menetéről és arról, hogyan zajlik a hajbeültetés, vagy jelentkezhet ingyenes orvosi konzultációnkra, ahol személyre szabottan és kötelezettségmentesen kaphat választ kérdéseire szakorvosunktól!