Nálunk a 2500 szálas hajbeültetés ára jelenleg 543 ezer forint (a 2022 márciusi árak szerint), ami – lássuk be – nem kevés pénz. Azonban fontos látni, hogy ez egy életre szóló befektetés, amivel hosszú távon élhet boldogan és elégedetten, miközben ugyanennyi pénzt nagyon könnyű elkölteni egyszeri dolgokra is, amelyek közel sem adnak ennyit az életminőséghez. Megnéztük, mire lehet még elkölteni közel négyszázezer forintot, ha nem a hajproblémák végleges helyrehozására.

Technikai eszközök

Jól működő laptop és okostelefon nélkül ma már képtelenség létezni a világban – ez sajnos tény. És az is tény, hogy ezek ma már a középkategóriás eszközök esetén is százezres tételek lehetnek – hát még akkor, ha a legjobbat szeretné a vásárló.

hajbeültetés ára

Az Apple-nél jelenleg 299 ezer forint a legolcsóbb laptop, azonban ez még 2016-os modell – a Macbookok legújabb verziói 469 és 499 ezer forint között mozognak, így a 543 ezres hajbeültetés ára tulajdonképpen alig elég egy új Macbookra. Hasonló kategóriában vannak az új iPhone 7-esek is: ezek szolgáltatótól és memóriától függően 300 ezer forint körül mozognak.

Ezekhez a kütyükhöz azonban sokszor szükséges még jó néhány, szintén drága kiegészítő is, ha igazán élvezni akarja lehetőségeiket. Azt pedig még nem is említettük, hogy ezek az eszközök egyébként 3-4 év alatt elavulnak.

hajbeültetés ára

Szórakozás

Kicsit extrém példa, de jól mutatja, hogy a luxusszintű szórakozásért akár a hajbeültetés árának dupláját is odaadná valaki: a Metallica budapesti, 2018 tavaszán esedékes koncertjére több mint 700 ezer forint volt a legdrágább jegy. Ez biztosítja az első sorban való helyfoglalást, illetve állítólag ezért az összegért már a zenekar tagjaival is lehet majd találkozni. Ehhez képest az életre szóló, 543 ezer forintos, sztársportolók hajbeültetéséhez hasonlító procedúra nem is tűnik vészesnek.

Utazás

Utazni ma már lehet nagyon olcsón is, hála a fapados járatoknak és a gazdaságos hosteleknek, azonban ha igazi vakációra vágyik, ahol a szervezéssel a legkisebb mértékben sem kell foglalkoznia, jobban a zsebébe kell nyúlni, mint egy hajbeültetésnél.

Aktuális akció a hajszalhijan.hu jóvoltából! Ha eddig hezitált hajbeültetésével kapcsolatban, ragadja meg ezt a lehetőséget!

A legnépszerűbb nyaralási úti célok között jelenleg az olyan mediterrán helyek vannak, mint Tenerife. Ide – 4 vagy 5 csillagos hotelbe, all-inclusive ellátással – az utazási irodák jellemzően 1300 és 1600 euróért hirdetik az utakat a nyári főszezonra, ami a költőpénzzel együtt több mint félmillió forintra rúg. Európán kívüli utazásra az 543 ezres hajbeültetés ára nem sokra lenne elég: ugyanilyen feltételekkel Kubába, Mexikóba vagy Thaiföldre két főnek 700 ezer forint alatt nem nagyon lehet eljutni.

hajbeültetés ára

Designer ruhák

Ha van, ahol a határ a csillagos ég árak tekintetében, az a divat világa. A tervezői ruhákon a milliós árcédulák sem szokatlanok, a többszázezer forintok pedig egyenesen gyakoriak. Ha olyan elegáns és örökzöld darabokkal akarja feldobni ruhatárát, mint például egy híres Burberry ballonkabát vagy egy Giorgio Armani öltöny, a hajbeültetés árának akár másfélszeresét is ki kell fizetnie: a londoni cég kabátjai 1600 font körül mozognak, ami átszámítva közel 600 ezer forint, az öltönyök pedig Amerikában jellemzően 1500 dollárba kerülnek, ami körülbelül 400 ezer forintot jelent itthon.

Lakberendezés

Lakberendezés terén nem is kell a tervezői darabokig menni ahhoz, hogy 400 ezer forint pillanatok alatt eltűnjön. Komplett ülőgarniturát kanapéval és fotelekkel még az IKEA-ban is nagyjából ennyiért lehet csak kapni: egy kárpitozott, legalább háromszemélyes kanapé itt átlagosan 200-250 ezer forint, a fotelek pedig darabonként összeválogathatóak, ezeknél 50 ezer és 100 ezer között mindenféle ár megtalálható.

Hasonló a helyzet a svéd áruház konyhabútoraival is: egy komplett konyhabútor 200 ezer forint körül van, azonban ezeket kis konyhákra tervezték, így biztosan kellenek még plusz modulok is hozzá, amelyek szintén többtízezres tételek. A végösszeg pedig csak növekszik, ha nem Ön építi be lakásába, hanem profi asztalos segítségét kéri.

Autó, ingatlan

A 543 ezer forintos hajbeültetés természetesen a hosszútávú beruházásokkal szemben tűnik a legkevesebbnek. Ennyi pénzért autók terén az interneten és a használtautó-kereskedésekben javarészt 12-15 éves járművek közül lehet válogatni, amik 150 és 200 ezer kilométer körül vannak (a sofőrök bevallása szerint), az autók pedig nem különösebben felújítottak, közepes állapotúnak lehetne mondani őket.

hajbeültetés ára

Azt pedig, hogy a budapesti ingatlanárak mennyire el vannak szállva, talán ez a kis összehasonlítás jellemzi a legjobban. A főváros közepesen drága kerületeiben (pl. XI. és XIII. belső része) felújított, de nem feltétlenül új építésű, 50 négyzetméter körüli lakások átlagosan 22 millió forintba, tehát nagyjából 450 ezer/nm2 forintba kerülnek. A 543 ezres hajbeültetés ára tehát 1,2 négyzetméterre lenne elegendő – vagyis még egy ebédlőasztalnyi helyre sem futná belőle.

A hajbeültetés tartós és életre szóló. Ha tényleg le szeretne számolni a hajritkulással, ha beleunt a hatástalan hajnövesztési praktikákba, akkor ne várjon tovább! Minél később lép, annál nagyobb procedúrára lesz szükség, hogy visszanyerje szeretett hajkoronáját!