Mit nevezünk kopaszodásnak?

Kopaszodó férfi vizsgálja a frizuráját, hol kopaszodik.Kopaszodás az, amikor az ember fején található szőrzet fokozatosan ritkul, majd végül teljesen kihullik. Hajunk nem csak a külső hatásoktól védi meg a koponyánkat, hanem fontos az arc kiemelésében is. Ez azt jelenti, hogy amikor ránézünk valakire, először az arcát és és a haját látjuk, ezért ha egészségtelen a hajunk, vagy kopaszodás kezdődött, az a másik emberben rossz hatást tud kelteni. Sok dolog befolyásolhatja a kopaszodást, az öröklődő (genetikai) hajlam, a haj minősége, a környezet hatása és az életmód is mind-mind befolyásoló tényező.

A kopaszodás nem csak kozmetikai probléma. Az érintettek sokszor komoly lelki tehernek vannak kitéve, akkor is, ha látszólag nem foglalkoznak vele. Méregdrága csodaszerektől kezdve, népi orvosláson át a hajbeültetésig sokféle tanácsot hallunk, hogy mit tehetnénk a kopaszodás ellen, de mi a valódi megoldás? Először is ismerjük meg, hogyan működik hajunk.

A hajszalhijan.hu referenciaképei. Ha eddig hezitált hajbeültetésével kapcsolatban, ragadja meg ezt a lehetőséget, hiszen az eredmények magukért beszélnek!

A hajszalhijan.hu referenciaképei. Ha eddig hezitált hajbeültetésével kapcsolatban, ragadja meg ezt a lehetőséget, hiszen az eredmények magukért beszélnek!

A hajról

Hajunk 97%-ban kreatinból áll, a maradék 3%-ot pedig a víz teszi ki. A haj nem a bőrünkből nő ki, hanem az úgynevezett hajhagymákból. A hajhagymákat a hajgyökér termeli.

Nézzük meg tudományosabban a haj szerkezetét!

Ahogy már írtuk, a haj 97%-ban keratinból, 3%-ban pedig vízből áll. Hajunk a hajhagymákból nő ki, amit a hajgyökér termel. A keratin szálacskák szabályosan rendeződnek, egymásra rakódnak, ezért olyan nagy a hajszál teherbíró képessége. A keratin szálacskák között egy kocsonyás anyag található, aminek magas a víztartalma és a itt található meg a melanin nevű anyag, ami a hajunk színét határozza meg. 

Grafika a haj szerkezeti felépítéséről.

A fenti ábrán látható módon a haj látható része 3 részből áll:

  1. A külső réteg, más néven hámréteg (cuticle, cuticula)

A külső réteget lemezkék alkotják, úgy fekszenek egymáson, akár a tetőcserepek, és a hajszál belsejét védik. Ezeket a lemezkéket egy olajos anyag vonja be, amit a faggyúmirigy termel, ez védi a hajszálat a külső környezeti hatásokkal szemben. A haj fényessége a külső hámréteg állapotától függ, minél szabályosabban helyezkednek el egymáson a lemezkék, annál fényesebb és selymesebb lesz a haj, mert visszaveri a fényt. Ugyanezért amikor a lemezkék nem szabályosan helyezkednek el, a haj száraz, fénytelen vagy töredezett lesz, ilyenkor károsodtak a cuticula lemezkék. 

  1. A hajkéreg (cortex)

A külső réteg alatt lévő réteget nevezzük hajkéregnek, ami a keratin szálacskákból áll össze. Ez a réteg felelős a haj rugalmasságáért és erősségéért. A hajkéregben található a melanin, ami egy nagy molekulájú pigment, vízben nem oldódik, ez határozza meg a hajunk színét. Érdekes, hogy a hajszín tulajdonképpen egy optikai jelenség, ami a fényvisszaverődéssel és a fénytöréssel kapcsolatos. 

  1. A hajbél (medulla)

A hajbél a haj középső része, a hajszál közepén található, itt helyezkedik el a velőállomány, ami összeköti a haj gyökerét a külső résszel, ezzel biztosítja a levegő és az egyes anyagok közötti átjárást.

Hajunk életciklusát 3 fázisra tudjuk osztani:

Kopasz férfi csodálkozik, hogy nincs haja.
  • növekedési szakasz: 2-6 évig tart, hajunk 85%-a ebben a fázisban tart. Ekkor hajunk folyamatos növekvésben van, mivel kap tápanyagellátást. Hajszálaink általában 0,3-0,5 mm-t növekszenek naponta. Ez a  növekedési (más néven anagén) szakasz a férfiaknál átlagosan 3 év, a nőknél pedig 5 év, egy adott pillanatban a hajállománynak körülbelül 80-85%-a van ebben a szakaszban. Az anagén szakaszban a sejtek rendkívül jól osztódnak, a szervezet folyamatosan táplálja őket.

  • átmeneti szakasz (más néven katagén): ez rövid ideig, általában 2-3 hétig tart. Hajunk növekedése megáll, mert abbamarad a tápanyagellátás. A haj 1-3%-a ebben a fázisban tart.

  • nyugalmi szakasz: a kihullás előtti 3 hónapot nevezzük ennek. Hajunk körülbelül 15%-a tart ebben a fázisban. A hajhagyma ekkor már a felszínre került és elszarusodott. Az alatta lévő hajgyökér új hagymát kezd el növeszteni. Az új haj pedig kitolja a régit. A hajszál életében ez az utolsó fázis nyugalmi, (más néven telogén) szakasz, jellemző rá, hogy ilyenkor a szűrtüsző már „nem működik”. A nagyjából három hónapos, utolsó stádium végét az újonnan képződő hajszál érkezése zárja le, ami a régi hajszálat aztán kitolja a helyéről. Ekkor veszítjük el, és találkozunk vele a fésű fogai között, a ruhánkon vagy hajmosás után a lefolyó közelében.

ANAGÉN FÁZIS. 2. KATAGÉN FÁZIS. 3. TELOGÉN FÁZIS

Az egészséges haj is hullik. Naponta 40-80 hajszál kihullása általános. Ezeket gyakran észre sem vesszük. Hajritkulásról akkor beszélünk, ha nagyobb mértékben hullik a hajunk, mint növekszik. Ha ennél nagyobb ütemben hullik hajunk, akkor valamilyen egészségügyi probléma áll fent.

Említettük, hogy hajunk a hajhagymákból nő. A hajunk egymáson fekvő lemezkékből áll, mint a tető cserepe, vagy a hal pikkelye. A fényes és selymes hajon ezek a pikkelyek rendezetten állnak, ha töredezett, fénytelen, akkor pedig szabálytalanul.

A kopaszodás és amit kopaszodás ellen tehetünk

kopaszodás ellen

Akkor beszélünk hajritkulásról, ha nagyobb mértékben hullik a haj, mint újratermelődik. A kopaszodás okai sokfélék lehetnek. A férfiak és nők haja eltérő okokból és más módon is hullik. Ezért a kopaszodás ellen sem léphetünk fel ugyanúgy.

Legtöbbször annyit veszünk észre, hogy egyre kevesebb hajszálat látunk reggel a tükörben. El is kezdünk gondolkodni rajta, hogy mi lenne a jó megoldás? Mit tehetünk hajhullás ellen? Gyógyhatású olajok, rövidre nyírni, hogy aztán megerősödjön hajunk, esetleg hajbeültetés? Mindenekelőtt meg kell határozni, hogy milyen típusú hajritkulásunk van.

A férfiak kopaszodásának legfőbb okaként a genetikát szokták okolni, ami örökletességet jelent, ilyenkor ugyanaz játszódik le, mint a nőknél az androgén típusú hajhullásnál, azaz a hajhagymák, hajtüszők működését itt is a DHT hormon túlműködése okozza, megnő a szervetben a DHT hormon szintje, ami végül hajhulláshoz vezethet.

Mi az a DHT hormon?

Ha androgén (férfias) típusú hajhullásról van szó, a tesztoszeron nevű hormon az 5 alfa-reduktáz enzim hatására átalakul 5 alfa-dihidrotesztoszteronná (DHT), ez pedig serkenti a faggyúmirigyek működését. Nem csak a faggyúmirigyek működése gyorsul fel, hanem a haj növekedési ciklusa is, emiatt lerövidül az aktív növekedési fázis és a hajtüszők kimerülnek. A hajhagymák tulajdonképpen egyre kisebbek lesznek a DHT hatására, ez okozza a rövidebb és vékonyabb hajszálakat, ezért kopaszodás ellen a DHT hormont befolyásolhatjuk, erről később még írunk.

A DHT tehát a tesztoszteron származéka, ami a mellékvesékben, a prosztatában és a hajtüszők faggyúmirigyeiben termelődik.

Milyen szerepe van a DHT hormonnak?

A tesztoszteron nem csak a férfiak, hanem a nők szervezetében is megtalálható hormon. A tesztoszteron a DHT hormonnal együtt ún. androgén hormon, ami hozzájárul ahhoz, hogy serdülőkorban a férfiaknál kialakulhasson a

  • mély hang,
  • a testszőrzet növekedése
  • a pénisz, a herezacskó, a herék növekedése és a spermiumtermelés kezdődése

Később, az évek előrehaladtával a DHT hormon segít fenntartani a teljes izomtömeget, valamint a termékenységet is. A DHT túlzott termelődése prosztata-megnagyobbodást és kopaszodást okoz, viszont ha nem lenne DHT, a férfiak elnőiesednének és szexuális problémákkal küzdenének.

Hogy okoz hajhullást a DHT, befolyásolhatjuk ezt a hormont kopaszodás ellen?

De mi is történik ilyenkor? Miért okoz kopaszodást a DHT? A nagy mennyiségű tesztoszteron kb. 10%-a átalakul DHT hormonná és bekerül a véráramba. A véráramon keresztül aztán eléri a fejbőrt is és itt kapcsolódik a hajtüszők receptoraihoz, amiket károsít. A DHT a hajtüszők zsugorodását okozza, ezért nem tud már egészséges haj nőni belőlük és kezdetét veszi a hajhullás.

Érdekes tény, hogy a fejbúbon lévő felső részen és a homlok részében lévő hajtüszők érzékenyebbek a DHT hatására, a fej hátulján lévő területek jobban ellenállnak a DHT hatásának. Ezért is lehetséges a hajbeültetés, – ami végleges megoldás a kopaszodás ellen – amikor is a tarkó részéről nyerik ki a DHT-nek ellenálló hajhagymákat és átültetik a kopasz területekre.

DHT blokkoló kopaszodás ellen?

Mi a DHT blokkoló, jó ez ez kopaszodás ellen?

A DHT blokkoló olyan anyag vagy vegyület, amely segít a szervezetben gátolni a DHT termelését, vagy megállíthatja a DHT felhalmozódását a fejbőrben.

Léteznek ún. DHT blokkolók kopaszodás ellen, amik lehetnek

Természetes DHT blokkolók kopaszodás ellen

Vannak természetes DHT blokkolók, amikkel tehetünk a kopaszodás ellen, nézzük, mik ezek! Tudományos vizsgálatokkal bizonyították, hogy 3 olyan zsírsav létezik a természetben, amelyek DHT blokkoló – kopaszodás elleni – hatással bírnak, ezek a laurinsav, a linolsav és az olajsav. Például a kókuszolaj külsőleg használva DHT blokkoló hatással van a fejbőrre, mivel magas a laurinsav-tartalma.

Ezen kívül léteznek élelmiszerek, amik fogyasztása természetes DHT blokkoló, segíthetnek kopaszodás ellen a következők:

  • zöld tea kopaszodás ellen(a zöld teáról eddig is tudtuk, hogy számos pozitív egészségügyi hatása van, de már azt is tudjuk, hogy az 5 alfa reduktáz gátlásával segíti a testünket a DHT blokkolásban.)
  • tökmagolaj – a kopaszodás ellen
  • csalán – a kopaszodás ellen
  • kókuszolaj – a kopaszodás ellen
  • kurkuma – a kopaszodás ellen
  • lenmag – a kopaszodás ellen
  • görögdinnye – a kopaszodás ellen
  • fenyőmag – a kopaszodás ellen
  • rozmaring – a kopaszodás ellen

Vannak még olyan élelmiszerek, amik sok cinket tartalmaznak, ezáltal egyfajta DHT blokkoló hatásuk, tehát segíthetnek a kopaszodás ellen, ilyen például a:

a DHT blokkoló spenót – A spenót cinkben gazdag zöldség. Ez azt jelenti, hogy fitoszterint tartalmaz, amely blokkolja a DHT termelését, és csökkenti a fejbőr és a hajhagymák azon területeit, amelyekhez a DHT kapcsolódhat, vagyis jó lehet kopaszodás ellen.

a DHT blokkoló gomba – akárcsak a spenót, a gomba is sok cinket és fitoszterint tartalmaz, ezen kívül D-vitamint és pantoténsavat, amik elősegítik a haj növekedését, kopaszodás ellen hatnak.

Gyógyszeres DHT blokkolók, alfa reduktáz gátlók a kopaszodás ellen

Tablettákkal is segíthetünk a túlzott DHT termelődésen, jelenleg két klinikai gyógyszer van forgalomban, ami DHT blokkoló, név szerint Finasteride és Minoxidil. A két gyógyszer finaszterid hatóanyagot tartalmaz, amiknél megfigyelték, hogy egyes pácienseknél csökkent, vagy megállt a hajhullás. Eredetileg prosztata megnagyobbodásban szenvedő férfiaknak írták fel ezeket a gyógyszereket, de hajhullás kezelésére, kopaszodás ellen is elkezdték alkalmazni.

A finaszterid hatóanyagú készítmények kopaszodás elleni szedését 1997 óta engedélyezi a világ egyik legszigorúbb gyógyszerbiztonsági felügyelete, az amerikai FDA. A készítmények használata jelentősen csökkenti a DHT-szintet úgy a vérben, mint a fejbőrben, tehát DHT blokkoló hatása van, azonban a mellékhatásai miatt nem biztos, hogy jó ötlet alkalmazni kopaszodás ellen. Mindkét gyógyszer a hormonháztartást befolyásolja, ezért a mellékhatás libidócsökkenés, rosszabb esetben impotencia is lehet.

Szérumban kapható DHT blokkolók a kopaszodás ellen?

Léteznek ún. DHT blokkoló szérumok, ecsetelők. Ebben az esetben a hatóanyag ugyanaz, mint a gyógyszerenél, de sokkal biztonságosabb a használatuk, mivel nem szájon át alkalmazzuk őket, hanem a hajhagymák körül, ezért csak ott fejti ki DHT blokkoló hatását, nem pedig az egész szervezetben. A szérumos DHT blokkolók hátránya, hogy 1-2 év használat után kimerülnek a hajhagymák, sok esetben még fokozódhat is a hajhullás, amit viszont senki sem szeretne. Végleges megoldást tehát a kopaszodás ellen nem nyújtanak a DHT blokkoló szérumok sem.

Mezoterápiás hajkezelés kopaszodás ellen?

A mezoterápiás hajkezelés jelenleg a legjobb módszer arra, hogy a fejbőrbe célzottan juttasuk be a hatóanyagokat. A mezoterápia során az orvos a hatóanyagokat egyenletesen, körülbelül egy centiméteres távolságonként juttatja a fejbőr alá egy vékony tűvel. Egy speciális mezoterápiás mikrotűvel lehet célzottan a hajhagymákhoz juttatni az anyagot, mivel ez 2-3 mm mélyen található. Az alapos kezeléshez 1-1,5 cm-es távolságonként kerül bejuttatásra az egyénileg elkészített hatóanyag-készítményt, ami tartalmazhat vitaminokat, tápanyagokat, DHT blokkolókat, vagy bármilyen speciális hatóanyagot, ami serkenti a hajnövekedést és hat a kopaszodás ellen.

A hajhullás típusai

Három fő típust különböztetünk meg: diffúz, foltos és hegesedő hajhullást. Ezeknek eltérő okai vannak. Nézzük mik a különböző hajhullás okai!

  • Diffúz hajhullás

Valójában a hajritkulás a diffúz hajhullás. Ekkor egyenletesen hullik a haj az egész fejbőrről. A diffúz hajhullás okai egész sokfélék lehetnek. Akár tápanyaghiányból, tápanyagfeldolgozásból eredhet, akár betegségek kísérőtünete lehet. Ha ilyen okok állnak a háttérben, akkor az részben, vagy egészében megszüntethető, visszafordítható. Tehetünk a kopaszodás ellen, ha megkeressük ezeket az okokat.

Diffúz hajhulláskor a haj egyenletesen hullik az egész fejbőrről és nincsenek körülhatárolható, hajhiányos területek. Ebben az esetben sokszor a kopaszodás mellett el is vékonyodnak a hajszálak. Diffúz hajhulláskor sokféle betegség és akár helytelen életmód is szerepet játszhat.

További okokként még felmerülhetnek az alábbiak is:

  • dohányzás
  • erős UV sugárzásnak sokáig kitett fejbőr
  • anyagcserezavarok
  • gyulladásos állapotok
  • vérszegénység
  • Foltos hajhullás

Ekkor a hajhullás kisebb területre összpontosul, a fejbőr többi részén nem következik be változás. Idővel ezek a foltok kiterjednek. A foltos hajhullás autoimmun betegségre utal, mely során a szervezet megtámadja a hajhagymákat. Ilyen esetekben a hagymák nem veszítik el hajtermelő képességüket, csak szüneteltetik azt. A betegség visszafordításával ismét elkezdődhet a hajnövekedés. Kialakulhat gyerekeknél, nőknél, férfiaknál és idős korban is.

  • Hegesedő hajhullás

Ez a típus általában autoimmun betegségek, vagy a fejbőr gombás, vírusos, bakteriális megbetgedése útján alakul ki. Nemtől és kortól függetlenül érintheti a betegeket. A gyulladásosos fejbőrnél hegesedéssel gyógyul a bőr, ez esetben a hajhullás gyógyítása, visszafordítása nem megoldható, mivel a hajhagymákat elpusztítja.

kopaszodás ellen
  • Hormonális hajhullás

A genetikai eredetű hajhullás szinte kizárólag a férfiakat érinti. Sőt, a férfiak kopaszodásának 90-95%-a genetikai eredetű. Általában 30-40 éves korban kezdődik, először két oldalt a homloknál, majd a hajvonal lépésről lépésre hátracsúszik.

A másik típus, hogy a fejtetőn kezdődik egy foltban, mely folyamatosan bővül és előrehúzódik. Amíg a többi típusnál a gyógyszeres kezelésben reménykedtünk, ennél sajnos nem használ ez. A genetikai módosítás nem kivitelezhető. Felesleges időnket és pénzünket különféle méregdrága kozmetikumokra költeni. Amennyit évek során az eredménytelen olajokra, kencékre kiadunk, annyi pénzt egy maradandó eredményű hajbeültetésre is fordíthattunk volna, ami viszont tényleg hatásos a kopaszodás ellen..

De miért nem működnek a csodaszerek?

A hajhagymákat a férfiak szervezetében lévő dihidrotesztoszteron (DHT hormon) károsítja. Ez a kopaszodás nem érinti a tarkóhoz közeli hajhagymákat, mert azokra a DHT nincs hatással. Ennek köszönhető a jellegzetes patkó alakú kopaszodás. Ironikus, de pont a DHT az a hormon, amely felel az arc-, fül- és testszőrzet megerősödéséért. Lerövidül a hajszálak növekedési ciklusa és a hajtüsző mérete is csökken.

A hormonális kopaszodás nem gyógyítható, mivel természetes folyamatról van szó. A kopaszodás visszafordítása nem lehetséges. A kopaszodás ellen rengeteg praktikáról hallani. Egyes esetekben bizonyos csodaszerekkel talán lehet pár hónapot késleltetni ezt a folyamatot, de nem megállítható és nem visszafordítható. Az életerős hajszálak elvékonyodnak és csökken a méretük. Ezt követően kis pihés rész váltja fel a korábbi hajas területet. Pár hónapig, jó esetben néhány évig még pár hajszál életben marad ezen a területen, de végül ezek is eltűnnek.

Aktuális akció a hajszalhijan.hu jóvoltából! Ha eddig hezitált hajbeültetésével kapcsolatban, ragadja meg ezt a lehetőséget!

Aktuális akció a hajszalhijan.hu jóvoltából! Ha eddig hezitált hajbeültetésével kapcsolatban, ragadja meg ezt a lehetőséget!

Mit lehet akkor tenni a kopaszodás ellen?

Ha nem genetikai eredetű a hajhullásunk, akkor orvost kell felkeresni, aki megállapítja, hogy milyen egészségügyi ok áll a háttérben. Ezt ideális esetben vissza lehet fordítani és megszüntetni a túlzott hajhullásunkat.

Azonban a felnőtt férfiak a hajhullása 90-95%-a genetikai eredetű. Ez egyeseknél intenzívebb, másoknál kevésbé látványos hajritkulást eredményez, de egyik esetben sem visszafordítható. Ha hallunk bizonyos csodaszerekről kopaszodás ellen, amik visszaadták valaki haját, akkor ott legfeljebb ideig-óráig lelassította a folyamatot, vagy más egészégügyi tényező állt a háttérben.

Az androgén, más néven genetikai hajhullást a férfi nemi hormonok okozzák. A kopaszodás ellen nem tudunk mit tenni, mivel természetes folyamat. Azonban a kutatók megállapították, hogy a genetikai eredetű hullásban a fejtetőn és homlokon lévő hajunk érintett, az un. patkóforma nem. Egy speciális eljárással lehetőség van rá, hogy a maradandó és sűrűbb tarkóközeli hajszálakat átültessék a ritka területre. Ezután ez a haj maradandóan ottmarad, nem kell tartani a későbbi elvesztésétől.

Hogyan működik ez az eljárás pontosan, mi a hajbeültetés menete?

kopaszodás ellen

Minél előbb felkeresünk egy szakembert, annál nagyobb hatékonysággal lehet tenni a kopaszodás ellen. Ha a kopasz terület nagyobb kiterjedésű, akkor nagyobb beavatkozás szükséges. Egy szakorvos megállapítja, hogy milyen mértékű a hajhiány és mennyi hajjal lehetne azt pótolni. Az átültetendő területen rövidre nyírják a hajat, hogy könnyebb legyen vele dolgozni. Ezután egy speciális eszközzel a graftokat (1-4 hajszálat tartalmazó egység) kiemeli velük. Az orvos által meghatározott sűrűségű területre aztán ezeket behelyezi. Általában 1 napot vesz igénybe ez a procedúra, mert meglehetősen hosszadalmas akár több ezer graftot átültetni, ügyelve a kívánt sűrűségre és minőségre.

A beavatkozás után pár hétig a megerőltető fizikai tevékenységet, vagy aktív sportot mellőzni szükséges, mivel a fokozott verejtékezés árthat az új haj beépülésének. Valamint pár napig egy speciális párnát kell használni, hogy ne érje alvás közben dörzsölés az érintett területet.

A beavatkozás teljesen fájdalommentes, valamint az új haj is tökéletesen természetes. Sem színében, sem állagában nem tér el a korábbitól. A környezetünk gyakran észre sem veszi a beavatkozást, mivel az új hajunk természetes ütemben nő ki, ezáltal nem lesz “parókahatás”.

Ha Ön is hajbeültetésen gondolkodik, de még lennének kérdései, ne habozzon, keresse fel Klinikánkat még ma és kérje ingyenes és kötelezettségmentes orvosi konzultációnkat!

De vajon hogyan érezte magát László? Nézze meg!

Youtube video ajánlás.

Részletesen is leírtuk, hogy hogyan telik egy nap nálunk a klinikán. Nyerjen betekintést Ön is!

Milyen egy nap a Hajszál híján klinikán?

A hajbeültetés tartós és életre szóló. Ha tényleg le szeretne számolni a hajritkulással, ha beleunt a hatástalan hajnövesztési praktikákba, akkor ne várjon tovább! Minél később lép, annál nagyobb procedúrára lesz szükség, hogy visszanyerje szeretett hajkoronáját!

Igen, maradandó megoldást keresek!