Tényleg agresszívak a kopaszok, buták a szőkék és drogosok a hosszú hajúak?

Egyes szociológiai elméletek szerint az előítéletek alapvetően jók, hiszen segítenek minket eligazodni a társadalomban és a világban. Az állatvilágban is hasonló a helyzet, hiszen az élénk mintázatú kígyók általában mérgesek, ezért jobb tőlük távol maradni, a színes gyümölcsök érettek, stb.

Az a probléma, hogy az embernél az előítéletek sokszor negatív tulajdonságokkal párosulnak és az esetek nagy részében minden ok nélkül. Ki ne emlékezne, hogy a Szomszédok c. sorozatban a rosszfiúk mindig bőrdzsekiben jártak, éjszaka is napszemüveget hordtak és sokat cigiztek?

Sajnos ezek az előítéletek nem csak a viccek és filmek szintjén maradtak meg, hanem ahogy gyerekként ebbe belenövünk, akaratlanul is formálja világképünket. Egy óvodás még nagyon elfogadó bárkivel, de ahogy egyre többet halljuk a sztereotípiákat, úgy felvesszük ezeket a “szemüvegeket” is.

A szülők mondják, hogy ne menjen oda a gyerek a hajléktalanokhoz, mert koszosak és alkoholisták, a gyerek pedig innentől minden hajléktalanról ezt gondolja. A gyerek soha nem találkozott még franciákkal, de tudja, hogy kizárólag tökéletes pezsgőt készítenek, mellé pedig csigát esznek. Németekkel sem találkozott még, de már tudja, hogy unalmasak, rendszeretőek és jó autókat készítenek. Ha találkozunk egy brazillal, akkor az kétségkívül jól tud zsonglőrködni a labdával, és az udvar végében pedig ott az esőerdő.

Figyeljük csak meg, hogy ha valaki egy sztorit mesél, akkor gyakran sztereotípiák szerint helyezi kontextusba a történetet.

“És akkor megjelent a kopasz, tetovált biztonsági őr…”
“Ott volt még a hosszú, loboncos hajú hippi…”
“Leparkoltam a Tesco-nál, de láttam, hogy ott mellém parkol egy szőke és inkább másik helyet választottam…”
“A zselézett hajú sztárfocista ismét rossz formát mutatott…”

És ezek egyike sem pozitív. A hajat érintő pozitív előítélet egyedül a “szőke herceg” volt, viszont mára már az is átfordult és inkább ironikusan használjuk.

Van alapjuk ezeknek?

A sztereotípiák egy részének van némi alapja, de legtöbb olyan, mintha népi bölcsesség lenne. Tehát függetlenül az igazságtól és a valódi tényektől, de használatban vannak.

Mindannyian tudjuk, hogy nem minden francia szereti a csigát, sok német rendetlen és bajban lenne egy olajcserénél, ahogy a brazilok közül sem mindenki járja jól a szambát.

Az előítéletek viszont nem foglalkoznak ezzel. Ha történetesen hallunk egy új brazil focistáról, akkor azt gondoljuk, hogy “na ugye”, de ha egy francia undorodik a csigától, akkor “a kivétel erősíti a szabályt.”

Aktuális akció a hajszalhijan.hu jóvoltából! Ha eddig hezitált hajbeültetésével kapcsolatban, ragadja meg ezt a lehetőséget!

Tehát agresszívak a kopaszok és buták a szőkék?

Természetesen nem, de természetesen van, aki igen. A kopasz fej a rosszfiúk és az agresszív emberek sajátja a sztereotípia szerint. Az előítélet pedig azt mondatja, hogy egy szőke nő naiv és nem túl művelt.

kopasz fej rosszfiúMindannyian ismerünk békés és kedves kopaszokat és intelligens szőkéket, de a társadalom nagyobb része rájuk úgy tekint, hogy ők a kivételek. Ha valaki találkozik egy kopasz emberrel, akkor akaratlanul is az van belé kódolva, hogy jó lesz vele vigyázni, mert könnyen haragra gerjed, valamint nem túl okos.

Ezért a kopasz fej birtokosa hátrányból indul és folyamatosan bizonyítania kell, hogy a külseje ellenére ő igenis intelligens és békés. Ezek a hátrányok az élet minden területén fellelhetőek. Egy állásinterjún, a parkolóban, első randin, szülői értekezleten, tárgyaláson, stb.
És jaj annak a kopaszodónak, aki esetleg sportos életet él és még bicepsze is van!

És aki azért kopasz, mert ritkul a haja?

Sajnos ők is hasonló helyzetben vannak. A hajhullást a dihidro-tesztoszteron hormon okozza, de ezzel nem győzzük meg a HR-munkatársat, hogy mi alapvetően békések és tanultak vagyunk.

kopasz fej hercegAz a férfi, aki elkezd kopaszodni, két választása van:

  • Meghagyja a patkó formájú haját.
  • Leborotválja a maradékot.

Valójában egyik megoldással sem jár jól. A kopasz folt birtokosai az előítéletek szerint konzervatívak, nem követik a változásokat, maradiak és igénytelenek. Igen, aki annak ellenére sem vágatja le haját, hogy ritkul, az sokak szerint igénytelen. A divatlapok szerint az ilyen férfi nem foglalkozik magával és a párválasztás során is problémával szembesülnek, hiszen egyetlen álomférfi sem rendelkezik kopasz folttal.

Aki viszont leborotválja a maradékot, az (függetlenül az okoktól) innentől már csak egy “borotvált kopasz fej” tulajdonosa. Sokan bújnak amögé, hogy ez divatos és sportos, ráadásul sok filmsztár is kopasz. De ettől még nem változik a társadalom megítélése. A teljesen kopasz fej ugyan tetszhet pár embernek, de ők leginkább egy eszmét, életfelfogást, stílust látnak a kopasz fej mögött, nem az embert magát.

kopasz fej vin dieselAzok a filmsztárok, akik kopaszok, azok rendszerint a rosszfiút játsszák el. Legyen szó vígjátékról, családi moziról, akciófilmről, sőt, rajzfilmről. Természetesen a korábbi ismerőseink számára nem kell bizonygatnunk, hogy ez egy természetes folyamat és csak a hajunk változott, nem a személyiségünk. Sok ritkuló hajú férfit viszont nagyon zavar és bánt, ha – akár akaratlanul is – a barátai, vagy családtagjai viccet űznek a ritkuló hajukból.

Mit lehet tehát tenni?

Az előítéletekkel szemben sajnos semmit. Ha folyton próbáljuk bizonyítani, hogy mi békések vagyunk, intelligensek, stb., akkor abba előbb-utóbb belefáradunk és hiába minden igyekezet, nehéz nap mint nap ezzel szembesülni.

A legtöbb kopaszodó férfi éppen ezért minden ígéretet kipróbál, ami segítséget nyújthat, de ezek az esetek döntő többségében sikertelenek. Nem is csoda, hiszen a természetes hormonális változás ellen egy samponnal nem sokra megyünk.

Van azonban valóban működő megoldás. Szerencsére ma már nem csak a milliomos filmsztárok engedhetik meg maguknak, hogy leszámoljanak a ritkuló haj okozta megkülönböztetéssel.

A hajbeültetés során tartós és valódi megoldást kapunk. Ha tényleg le szeretne számolni a hajritkulással és beleunt a hatástalan hajnövesztési praktikákba, akkor ne várjon tovább! Minél később lép, annál nagyobb procedúrára lesz szükség, hogy visszanyerje fiatalkori önmagát!

Igen, tartós megoldást akarok!