-Az egyetlen biztos megoldással, a HAJBEÜLTETÉSSEL!

-Szóval visszanyerhető vele a sűrű haj, és tartós is lesz az eredmény?

-IGEN!

Jogosak a kételyek a hajbeültetéssel kapcsolatban?

Pácienseinktől meg szoktuk kérdezni, hogy mi a legfőbb ok, amiért kételkednek a hajbeültetésben és annak sikerében. Szinte mindegyikük a következőt feleli: tartós lesz-e az újonnan beültetett, immár sűrű haj?

Megnyugvásul azoknak, akik aggódnak a hajbeültetés sikerességében: a beültetett sűrű haj tartósan megmarad, és nem kell félni attól, hogy az később újra kihullik.

Hogy segítsünk eloszlatni a kételyeket, engedjék meg, hogy megírjuk, hogy a hajbeültetéssel, hogyan érhetjük el újra tartósan a sűrű hajat.

Aktuális akció a hajszalhijan.hu jóvoltából! Ha eddig hezitált hajbeültetésével kapcsolatban, ragadja meg ezt a lehetőséget!

Visszanyerhető a tartós sűrű haj!

Ha elkezdünk kopaszodni, akkor sajnos nagyon kiszolgáltatottak vagyunk, hiszen mindent próbálnak ránk sózni és hihetetlen ígéretekkel próbálnak minket vásárlásra bírni.

A legtöbb páciensünk beszámolt róla, hogy akár 6-8 különböző szerrel is próbálkoztak éveken át, mire minket felkerestek. A drogériák polcain rengetek különböző sampont, olajat és kapszulát találunk, de az igazságot csak kevesen írják le: ezek a szerek a férfi kopaszodás megállítására általában nem alkalmasak.
Korábbi bejegyzéseinkből már ismerhetik is, a hajhullás leggyakoribb okozója a DHT hormon, melynek termelődése felnőttkorban egyre fokozódik férfiaknál. A DHT hormon nélkül a haj egyenletesen nő, azonban felnőttkorban egy bizonyos enzim hatására a tesztoszteron átalakul DHT-vá, amelynek hatására egyes hajhagymák először összezsugorodnak, majd ki is hullanak.

A hajhagymák helyileg jól elkülöníthető területen találhatóak a férfiak fején annak megfelelően, hogy melyek érzékenyek a DHT hormonra, és melyek nem. A fejtetőn található hajszálak, sajnos sokkal érzékenyebbek a hormon jelenlétére, míg a tarkón és a fej oldalsó részén lévő “jó” hajhagymák bár ugyanúgy ki vannak téve a DHT hormonnak, nincs rájuk hatással a jelenléte.

Ha természetes ez a folyamat, akkor hogyan valósítható meg a sűrű haj tartósan?

Elsősorban genetikával, hiszen van, akinél kisebb mértékű a DHT-termelés, illetve van, aki kevésbé érzékeny a hormon hatására, de az is lehetséges, hogy más jellegűek a mellékhatásai a DHT-nak.

A DHT hormon nem magára a területre hat, hanem a hajhagymákra. Így, ha a tarkón található “jó” hajhagymákat ültetjük át a fejtetőre, onnantól kezdve az átültetett haj ugyanolyan minőségben, ütemben, formában fog nőni, mint az eredeti, és kihullani sem fog, mivel a hajhagymák ugyanúgy fognak „viselkedni,” mintha a tarkó területén maradtak volna.

Ezért kijelenthetjük, hogy az egyetlen biztos megoldás a tartós, sűrű hajra a hajbeültetés.

Ennek köszönhetően végre el lehet tüntetni a kopasz területet.

Ráadásul a beültetett haj ugyanúgy kezelhető, mintha az eredeti helyén lenne: festhető, fésülhető, sőt, akár le is borotválhatjuk, ha úgy tartja kedvünk, hiszen ettől még a hajhagyma ott marad, és a beültetett haj is ugyanúgy fog nőni életünk végéig, mintha sosem kopaszodtunk volna.

Lehet újra sűrű hajam tartósan?

Igen, a férfiak 96%-ánál megvalósítható a jó minőségű (megfelelő vizuális élményt nyújtó fedés). A férfiak általában 12-17.000 átültethető hajszállal rendelkeznek, egy kiterjedt kopaszodást már 8-9000 hajszálból is jól lehet fedni.

A hajbeültetés kockázatmentes?

Igen, a hajbeültetésnek nincsenek orvosi kockázatai, csak eredménye: tartós sűrű haj!

A hajbeültetés működik? Tartósan megmarad az átültetett haj?

Igen, a hajbeültetés során nem kell bíznunk a szerencsében és szervezetünk reakciójában, mert a hajbeültetés egy stabil, bizonyított műtéti eljárás. A hajszálak beépülése szinte garantált!

Amennyiben klinikánkon végezteti a hajbeültetést, és a be nem fogadott hajszálak mennyisége eléri a 10%-ot , akkor mi ingyen pótoljuk a hajszálakat. (megjegyzés: a több száz páciensünk ellenére se fordult ilyen még elő)

További kérdése van a hajbeültetésről? Érdekli, hogy mennyibe kerülne, vagy az eljárást illetően szeretne többet tudni?

Vegye fel velünk a kapcsolatot és jelentkezzen az ingyenes konzultációnkra!