Egy kis odafigyeléssel sokat tehetünk hajunk egészségéért. Előző cikkünkben pontokba szedtük, hogy mit hogyan csináljunk ennek érdekében.

Most pedig megérkezett a folytatás!

További 4 olyan módszert olvashatunk, mellyel bővíthetjük a tevékenységlistánkat a csillogó, selymes, dús frizura megszerzéséért.

A következőkben megnézzük, hogy hajmosás előtt, hajmosáskor, és azt követően hogyan járjunk el, hogy az jó legyen a hajunknak:

  • Olajozzuk be

Hajmosás előtt használjunk hajolajat. Ezt utána maradéktalanul le tudjuk mosni, és így nem kelti majd a zsíros haj látszatát, de a hatását természetesen kifejti. Éppen csak annyit alkalmazzunk, amennyivel a fejbőrt, és a haj egészét kezelni tudjuk, azaz ne vigyük túlzásba!

  • Használjunk sampont, és kondicionálót

Egyértelműnek tűnhet, hogy ha bevizeztük a hajunkat, akkor azt samponnal meg is mossuk. Csak lassan a testtel! Nagyszerű dolog a sampon ahhoz, hogy megtisztítsuk, azonban pár naponta, vagy akár minden nap használva, ez többet árt, mint használ. Amit a hajunk szeretne -akár napi szinten-, az a kondicionáló. Minden olyan alkalommal, amikor benedvesítjük a hajunkat, már mehet is rá -még ha nem is mostuk meg-, ugyanis a sok festéstől, szárítástól, vasalástól a hajvég elvékonyodik, töredezetté válik, a kondicionáló pedig pont ezt hivatott orvosolni. Lehetővé teszi a zsírok és fehérjék pótlását, amely így már egészségessé, szebbé és idővel hosszabbá is varázsolja hajkoronánkat.

Aktuális akció a hajszalhijan.hu jóvoltából! Ha eddig hezitált hajbeültetésével kapcsolatban, ragadja meg ezt a lehetőséget!

  • Öblítsük le hűs vízzel

A túlságosan meleg víz nem csak a bőrnek nem jó, de hajnak se. Azonban ha a végén az öblítést hideghez közeli hőmérsékletű vízzel csinálod, egyrészt a hajad könnyebben szárad meg egyenesen, másrészt pedig segíti lezárni a kutikulákat. A kutikula a haj külső rétege, amely védi a középső kortex réteget. Ezek védik a legérzékenyebb rétegeit a károsodástól.

  • Figyeljünk oda rá hajmosás után is

Ha már végeztünk a hajmosással, akkor: ne, és ismétlem: NE tekerjünk turbánt törölközőből. Egy nehéz, durva, kemény anyagú törölköző tépőzárként működve, bekapja a hajszálakat –főleg az archoz közeliekre jelent veszélyt-, és nagyobb eséllyel töri meg azokat. (Természetesen egy vékony, lenge fajta szolgálhatja ezt a célt különösebb kár nélkül.)

Miután már csak annyira nedves, hogy fésülésre alkalmas, tartsuk szem előtt a következőt: alulról felfelé haladjunk szakaszosan, így elkerülhető, hogy a fentről lefelé tolódó gubancok a végére megerősödjenek, aminek hajtépés lesz a vége.

Az említett tippeket akár folyamatként is csinálhatjuk, mint hajmosást megelőző, hatékonyságát növelő, és az azt követő teendők, annak érdekében, hogy a hajunk a lehető legjobb fényében ragyoghasson.

Ha további tippekre kíváncsi, olvassa el az előző cikket!

Egyre kevesebb hajat van lehetőségünk a fenti módszerekkel kezelni?

Amennyiben a női és férfi hajhullásra, hajritkulásra a fenti ötletek nem válnak be -mert könnyen lehet, hogy genetikai, vagy hormonális probléma áll a háttérben-, akkor válassza Ön is a tartós megoldást, a hajbeültetést!

Ön is szeretné visszanyerni régi, hiánytalan frizuráját? Szeretné élvezni erőteljes és egészséges haját?

Jöjjön el ingyenes orvosi konzultációnkra, hogy orvosaink segíthessenek lipogems hajregeneráló kezeléssel, vagy akár hajbeültetéssel a problémáján!